A Három Narancs-peri
by Unknown · from Török népmesék
Adapted Version
A King lived far away. He had a kind Queen. They wanted a child very much. One day, a Wise Man came. He gave them a special apple. "Share it," he said. Soon, a baby Prince was born!
The Prince grew up fast. He was a playful boy. He had a pretty palace. It had a pretty fountain.
One day, an old woman came. She had a water jug. The Prince threw a stone. He broke her jug. She was very sad. "You will love the Orange Fairies," she said. Then she walked away.
The Prince felt very sad now. He wanted the Orange Fairies. He could not eat. He could not sleep. "I must find them," he said. He went on a long trip.
He walked and walked. He met a very big Giant Mother. She was kind. "I will help you," she said. She turned him into a water jug. Her many big children came home. "He is your brother now," she said. They liked the Prince.
Children said, "Go see aunt." He walked far. He met a new Giant Mother. She was kind too. She turned him into a pot. Her many big children came home. They liked the Prince too.
Then he met the oldest Giant Mother. She was very wise. She turned him into a broom. Her big children came home. "We know the oranges!" they said. They gave him a special knife. "Cut the oranges near water," they said.
The Prince found a tall tree. Three big oranges hung on it. He cut them down. He put them in his bag. "Open them near water," he said.
He opened the first orange. A pretty fairy came out! "Water, please!" she said. But there was no water. She went away. The Prince was sad.
He opened the second orange. A new pretty fairy came out! "Water, please!" she said. Again, no water. She went away too. The Prince was very sad.
He found a spring. He opened the third orange. The prettiest fairy came out! "Water, please!" she said. He gave her water fast. She drank it. She smiled. She stayed! The Prince was so happy.
"Wait here," the Prince said. "I will get nice clothes." He left the fairy. A tricky woman walked by. She saw the fairy. "Let me help you," she said. She put a magic pin in her hair. The fairy turned into a little bird! The bird flew away. The tricky woman sat in the tree.
The Prince came back. He saw the tricky woman. "What happened?" he asked. "The sun made me dark," she said. The Prince took her to his palace.
A little bird flew to the palace garden. It was the real fairy! She sang a sad song. "Tricky woman is bad." She sang each day.
The garden man heard the bird. He told the Prince. The Prince saw the bird. He put it in a pretty cage. He liked the little bird.
The tricky woman saw the bird. She knew it was the fairy! "That bird makes me feel bad," she said. "Send it far away." Prince sent bird away.
But a magic feather fell down. A kind old woman found it. She took it home.
Each day, the feather changed. It became a kind girl! She cleaned the house. She cooked good food. Then she became a feather again.
The old woman watched one day. She saw the girl! "Please stay," she said. The girl stayed. She told her sad story. "I am the Orange Fairy," she said.
"I will help you," the old woman said. She asked the Prince for dinner. He came that night. He saw the fairy. His heart was so happy! "It is you!" he said. "My true love!"
"She was always yours," the old woman said.
The Prince sent the tricky woman far away. He married his true Orange Fairy. All were happy. They had a big party. It lasted many days.
Prince and Orange Fairy lived happily ever after.
Original Story
A három narancs-peri.
Réges régi időben, szita volt a szalmában, minden csupa hazugság, ha volt is, ha nem is volt, minden dolog bőven volt, ettünk-ittunk egész nap, de éhesen aludtunk, mondom ilyen időben, volt egyszer egy pádisá. Örömtelenűl múltak napjai, mert nem volt egy fia gyereke sem.
Bújában útra kel a lalájával (vezérével) és a mint mennek mendegélnek, kávét isznak, csibukoznak, eljutnak egy nagy völgybe. Leülnek egyet pihenni és amint nézegetnek jobbra-balra, egyszerre csak megrendűl a völgy, ostor csattan és egy zöld ruhájú, sárga papucsú, fehér szakállú dervis áll előttök. A pádisá meg a vezére nagy féltükben mocczani se mernek, de a mint a dervis feléjük közeledik és «Szelámin áléjküm»-öt mond nekik, ők is neki bátorodva, visszafelelik a «Ve áléjküm szelám»-ot.
«Mi járatban vagy pádisá uram?» kérdi a dervis.
«Ha ki tudtad találni hogy pádisá vagyok, akkor a bánatom okát is tudnod kell», feleli a pádisá.
Elővesz a dervis a kebeléből egy almát, oda adja a pádisának és igy szól hozzá: «Felét add oda a szultán-asszonynak, a másik felét magad edd meg», és ezzel eltünt.
Haza megy a pádisá, oda adja a fél almát a feleségének, a másik felét ő eszi meg és kilencz hónap tíz nap leteltével királyfi van a háremben. Azt se tudta a pádisá mit csináljon örömében, pénzt osztogat a szegényeknek, rabszolgákat szabadít fel, se kezdete, se vége a sok lakomának.
Hogy ne nagyon nyujtsuk a dolgot, a mesékben úgy is hamar telik az idő, nagyot nő a gyerek, elérte a tizennegyedik esztendejét is. Azt mondja egy nap az apjának: «Pádisá apám, csináltass nekem egy kis márványpalotát, de olyat ám, hogy két forrás legyen benne, az egyikből zsir, a másikból méz folyjék.» Nagyon szerette a pádisá egyetlen egy gyerekét, azonnal csináltatott neki palotát, két forrást, úgy a hogy a fia szíve kivánta. Ott ült a királyfi a palotájában, és a mint nézi a forrást, hogy bugyog ki belőle a zsir meg a méz, ehol egy öreg asszony, kezében korsó, tele akarja tölteni a forrásból. A királyfi egy követ vesz elő és eltöri vele az öreg asszony korsaját. Az öreg asszony nem szól semmit, elmegy.
Másnap megint előjön és a mint töltené a forrásból, ismét oda dob a királyfi egy követ, megint eltöri a korsaját. Szó nélkül megy vissza az öreg asszony. Harmad napra is eljön, de harmadszorra is oda a korsaja. «Óh ifju – szólal meg az öreg asszony – azt kivánom Álláhtól, hogy szeress bele a három narancsperibe», (tündérbe) és azzal ott hagyja.
E pillanattól kezdve, mintha tűz emésztené a királyfi szívét, hervadozni, sápadozni kezd és a mint látja a pádisá, hogy beteg a fia, orvost, hodsát hivat, de egy se tud segíteni a baján. Megmondja egy nap a királyfi az apjának: «Óh sáh apácskám, nem gyógyítanak meg engem ezek az emberek, hiába való minden fáradozásuk. Bele szerettem a három narancsba, és nem is lesz addig nyugtom, mig meg nem találom őket.»
«Óh gyermekem – rimánkodik a pádisá – egyetlenem vagy énnekem e világon, ha te is elmész, kiben telik akkor örömöm.» A királyfi csak hervadoz, csak olvadoz, belátja az apja, hogy jobb lesz, ha útnak engedi, hadd találja meg a narancsokat, szive balzsamát. Hátha vissza kerülhet az útjából.
Könnyű terhű, nehéz értékű holmival útra kel egy nap a királyfi, és hol leülve, hol felkelve, hol hegységen, hol síkságon egyre halad előre. Egy roppant nagy síkság közepette, ott az országúton előtte a mináré (torony) nagyságú ördög-anya. Féllába az egyik hegyen, a másika egy másik hegyen; a szájában mézgát rágcsál, fél órai útra hallik; fergeteg a lehellete, a karjai nyolcz rőfnyiek.
Egy «Jó napot anyácskám» kiáltással odaszalad a fiu és átöleli az ördög-anya derekát. «Ha anyácskámnak nem szólítottál volna – mondja az asszony – azonnal bekaptalak volna.» Kérdi aztán a fiutól, hogy merről jön és mi járatban van.
«Jaj édes anyácskám – sóhajt egyet a fiu – olyan baj jött a fejemre, hogy te se kérdezd, én se mondjam.»
«De csak elő vele, no,» nógatja az ördögök anyja.
«Óh édes anyácskám – sóhajt még egy nagyobbat a fiú – bele szerettem a három narancsba; jaj ha oda tudnál igazítani.»
«Csitt – kiált rá az asszony – e szót még emlegetni is tilos erre; én meg a fiaim őrizzük ugyan, de magunk se tudjuk, hogy merre van. Negyven fiam van, azok nagyobb földet járnak be, talán tudni fogják.» A mint beesteledett, mielőtt még haza jöttek volna az ördög-fiak, veszi az asszony a királyfit, egyet csap rá, azonnal vizes korsóvá változott.
Épen jókor, mert egyszerre csak betoppan a negyven ördög legény és kezdi mind: «Emberszagot érzek, anyó.»
«Ugyan, ugyan – csitítja őket az anyjok – mit keresne itt köztetek ember fia, vájkáljátok csak meg a fogatokat.»
Elővesznek egy-egy hasáb fát és a mint vájkálnak vele a foguk közt, az egyik egy czombot, a másik egy kart, ki fejet, ki meg mellet húz ki a foga közzül. Leülnek és hozzálátnak az evéshez. Evés közben tudakolja az anyjok: «Ha ember testvéretek volna, mit csinálnátok vele?»
«Mit csinálnánk – felelik – szeretnők mint testvérünket.»
Egyet csap az asszony a korsóra, és előterem a királyfi. «Itt a testvérkétek», mondja a negyven fiának.
Köszöntik nagy örömmel a devek (ördögök) a királyfit, testvérnek szólítják, leültetik és mondják az anyjoknak, hogy mért nem szólt elébb, legalább együtt ehettek volna.
«Jaj fiaim – mondja az asszony – nem olyan étellel él az mint ti, tyukot, juh hust meg ilyesfélét esznek az ember fiak.»
Kapja erre az egyik, kimegy, hoz egy juhot, leöli és oda teszi a fiu elé.
«Óh te gyerek – mondja megint az asszony – meg is kell azt neki sütni.»
Megnyúzzák erre a juhot, tüzet raknak, megsütik és elibe tálalják. Eszik a királyfi egy darabig és amint jóllakott, abba hagyta. Nógatják az ördög-fiak, hogy no még, no még, de mondja nekik az asszony, hogy csak annyit szoktak azok enni.
«Lássuk csak – mondja a negyven testvér egyike – milyen is ez a juh hus?» Fogja és egy-két falással végére jár az egésznek.
Reggelre kelve azt mondja az asszony a fiainak: «Testvérkéteknek nagy ám a baja.» – «Mi az? – kérdik – hátha segíthetünk rajta.»
«Bele szeretett a három narancsba.» «Mi – mondják az ördög-fiak – nem tudjuk a három narancs helyét, sose járunk arra, de a nagynénénk talán tudni fogja.»
«Vigyétek hát oda ezt a fiut – mondja az asszony – mondjátok neki, hogy tiszteltetem, ez az én fiam, fogadja el ő is a fiának és segítsen a baján.» Veszik a devek a királyfit, viszik a nagynénjükhöz és elmondják neki, hogy mi járatban vannak.
Hatvan fia volt ennek az idősebb ördög-asszonynak, és minthogy ő nem tudta a narancsok országát, a fiait várta haza. De hogy kárt ne tegyenek uj fiában, egyet csap rá és edénynyé változtatja.
«Emberszagot érzek, anyó», kiáltja valamennyi, a mint belépnek a házba.
«Talán emberhúst ettetek, abból maradt a fogatok közt», mondja nekik az asszony. Elővesznek egy-egy hasáb fát, és amint piszkálgatják vele a fogukat, mindegyik kihúz belőle valamit és aztán megint lenyelik. Evés közben egyet csap az asszony az edényre, és a mint meglátja a hatvan dev a kis ember-testvért, szivesen látják, asztalhoz ültetik és valami enni valót keresnek elő neki. «Fiuk – mondja másnap reggel az ördögök anyja – ez a gyerek beleszeretett a három narancsba, nem tudnátok szegényt útba igazítani?»
«Bizony mi nem tudjuk – mondják a devek – de hátha az idősebb nagynénénk tudja.»
«Vigyétek el oda ezt a fiut – mondja az asszony – tiszteltetem, ez az én fiam, legyen az övé is, és járjon utána a bajának.» Viszik a fiut a nagynénjükhöz és elmondják neki a dolgot.
«Jaj fiaim, biz én nem tudom – mondja az agg anyó – de ha estére megjön a nyolczvan gyerekem, megkérdezem tőlük.»
A hatvan dev elmegy, a királyfit ott hagyják és a mint beesteledik, egyet csap rá az ördög-anya a fiúra, seprőt csinál belőle és oda támasztja az ajtóhoz. Jön aztán a nyolczvan dev, ők is megérzik az emberszagot, és emberhúst vájnak ki ők is a foguk közzül. Evés közben ezektől is azon mód kérdi az asszony, hogy ha embertestvérök volna, mit csinálnának vele, és a mint fogadják, sőt a tojásra is megesküsznek, hogy ujjal se érnének hozzá, egyet csap az asszony a seprőre, előjön a királyfi.
Fogadják szép szivesen a dev testvérek, tudakozódnak az egészsége után, egy kis ennivalóval szolgálnak neki, alig tudnak neki helyet lelni. Evés közben kérdi az asszony, hogy nem tudják-e, merre a három narancs, mert beleszeretett uj testvérkéjük. Nagy örömmel ugrik elő a legkisebbik dev-fiu, hogy ő tudja merre van.
«No ha tudod – mondja az anya – vidd el ezt a fiut, hadd jusson a kivánságához.»
Reggelre kelve, veszi az ördög-fiu a királyfit és kettecskén útra kelnek. A mint mennek mendegélnek, azt mondja a kis dev: «Testvér, nem sokára egy nagy kertbe jutunk, annak a medenczéjében van a három narancs. Amint azt mondom, hogy hunyd be a szemed, nyisd ki a szemed, kapd meg, a mit meglátsz».
Mennek még egy keveset, bejutnak a kertbe, és a hogy meglátja a dev a medenczét, oda szól a fiunak: «Hunyd be a szemed, nyisd ki a szemed.» Meglátja a királyfi a három narancsot, hol a víz színén lebeg hol a vízben úszik, kapja az egyiket, dugja a kebelébe. Megint kiáltja neki a dev: «Hunyd be a szemed, nyisd ki a szemed»; behunyja meg kinyitja, megint kikap egy narancsot, ezen mód a harmadikat is.
Azt mondja aztán neki a dev: «Vigyázz, valahogy olyan helyt ne vágd fel e narancsokat, a hol víz nincs, mert meg találod bánni.» A fiu fogadja és azzal az egyik jobbra, a másik balra.
A mint megy mendegél, sokat jár keveset jár, hegyet völgyet, síkot bejár, eszébe jut a narancs, előveszi az egyiket, hogy ő bizony felvágja. Alig hogy belevág a narancsba, egy tündérszép lány pattan elő belőle, de olyan szép ám, mint a hold tizennegyedikén. «Az Istenért, egy kis vizet adjatok», kiáltja a leány, és amint nem kapott azon nyomban vizet, mintha csak eltünt volna a föld színéről. Eleget sajnálta a királyfi, de hiába minden, elmúlt dolog.
Megint útra kel, és amint ismét megy egy keveset, gondolja hogy akárhogy, de egy narancsot még felvág. Előveszi a másik narancsot is, és ahogy felvágja, az előbbinél még sokkalta szebb egy lány pattan elő, vízért rimánkodik, de hogy a királyfi nem tudott neki adni, az is eltünt.
«No de a harmadikra már jobban vigyázok,» fogadja a királyfi és folytatja megint az útját. Jártában-keltében elérkezik egy nagy forráshoz, egyet iszik belőle és gondolja magában, hogy itt felvágja a harmadik narancsot is. Előveszi, felvágja és ime a másik kettőnél jóval szebb lány áll előtte. A mint ez is kiáltoz vízért, oda viszi a forráshoz, inni ad neki és a lány nem tünt el, életben maradt.
Anyaszült meztelen volt a lány és minthogy így nem vihette be a városba, mondja neki, hogy mászszon fel a forrás mellett levő nagy fára, ő meg bemegy a városba ruháért, kocsiért.
Mialatt a királyfi oda jár, egy arab szolgáló jön a forráshoz és a mint merítene a vízből, meglátja a lány képét a víz tükrében. «No te lány – szólt maga magához – hisz én szebb vagyok az asszonyomnál, én bizony nem hordok neki vizet, ő hozzon én nekem.» Ezzel széttöri a korsót, megy haza és a mint kérdi az asszonya hogy hol a korsó víz, azt feleli az arab: «Szebb vagyok én náladnál, te hozz ezután nekem vizet.» Az asszony vesz egy tükröt, oda tartja neki és így szól hozzá: «Elment tán az eszed, nézz csak ide a tükörbe.» Az arab belenéz, látja, hogy csakugyan fekete. Szó nélkül veszi a korsót, megy ismét a forráshoz és amint meglátja a lány képét a vízben, azt hiszi, hogy az ő arcza.
«Mégis csak szebb vagyok én az asszonyomnál», kiáltja ismét, széttöri a korsót és megy haza. Megint kérdi az asszonya, hogy mért nem hozott vizet.
«Szebb vagyok én náladnál, te hozz nekem vizet.»
«Megbolondultál te lány», mondja az asszony, hozza ismét a tükröt és a mint meglátja magát benne az arab, megint vesz egy korsót és viszi a forráshoz. A lány képe megint ott a vízben, és amint harmadszorra is akarná törni a korsót, lekiált a lány a fáról: «Sose törögesd a korsókat néne, az én arczomat láttad a viz tükrében, azt nézted a magadénak».
Felnéz az arab, és amint meglátja a tündérszép lányt, felmászik hozzá a fára és így kedveskedik neki: «Óh aranyos lányocskám, egész oda lettél a sok üléstől, jer, hadd keresgéljek a fejedben.» Ezzel veszi a lány fejét az ölébe, kotorászgat benne, elővesz egy tűt, beleszúrja a lány koponyájába és egyszerre csak madárrá válik a narancs-lány, prrr… elrepűl, az arab egymagára ott maradt a fán.
De ehol a királyfi szép kocsival, aranyos ruhával, felnéz a fára és amint meglátja a fekete arczot, kérdi a lánytól, hogy mi történt vele. «Itt hagytál, elmentél – mondja az arab – a nap egészen megfeketített.» Mit csináljon szegény királyfi, veszi a lányt, bele ülteti a kocsiba és viszi haza egyenesen az apja házába.
A palotabeliek már várják, lesik, vajjon milyen is lesz a királyfi tündér-menyasszonya és amint meglátják az arab lányt, kérdik a királyfitól: «No te mijét tudtad ennek az arab lánynak megszeretni?»
«Nem arab lány ez – mondja a királyfi – egy fa tetején hagytam, ott feketedett meg a naptól; ha kipiheni magát, megint megfehéredik.» Ezzel viszi a szobájába, és lesi, hogy fehéredjék.
Volt a királyfi palotájában egy szép kert, egyik fájára rá repült a narancs-madár és szólítja elő a kertészt.
«Mit akarsz velem?» kérdi a kertész.
«Mit csinál a királyfi?» tudakozódik a madár.
«Semmi baja, egészséges», mondja a kertész.
«Hát a fekete felesége hogy van?»
«Az is csak megvan, üldögél.»
«Üldögéljen, ne ülhessen,
a fenekén tövis nőjön,
szállok ágra, elszáradjon.»
Ezt mondja a kis madár és azzal elrepül. Másnap megint jön, ismét tudakozódik a királyfi meg a fekete felesége után, és meg-meg a tegnapit kivánja. Harmadik nap azon módon, és a hány fára csak rászállott, annyi száradt ki alatta.
Megunta egy nap a királyfi a fekete mellett, bemegy a kertbe, egyet sétálni. Meglátja a kiszáradt fákat, hivja a kertészt és azt mondja neki: «Ugyan kertész, mért nem viseled jobban gondját ezeknek a fáknak, nem látod, hogy mind kiszáradt.» Erre elmondja a kertész, hogy ő ugyan hiába viseli gondját, mert nehány nap óta egy madár száll a fákra, megkérdi, hogy mit csinál a királyfi meg a fekete felesége, kivánja neki, hogy üldögéljen ne ülhessen, a fenekén tövis nőjön, száll az ágra, elszáradjon.
Megparancsolja a királyfi a kertésznek, hogy kenje be a fákat péppel és ha majd oda ragad a madár, fogja meg, hozza el neki. Bekeni a fákat a kertész és amint rászáll másnap a madár, legott oda ragad. Veszi a madarat, oda viszi a királyfinak és beteszik egy kaliczkába. Csak rá kellett hogy nézzen a fekete asszony a madárra, azonnal ráismert benne a lányra. Fogja, nagy betegnek tetteti magát, elhivatja a főorvost és sok pénzzel rábirja, hogy azt mondja a királyfinak, hogy csak úgy gyógyul meg a felesége, ha ilyen meg ilyen madarat nyeletnek el vele.
Látja a királyfi, hogy nagy beteg a felesége, hivatja az orvost, megnézeti vele a beteget és kérdezi, hogy mivel gyógyíthatná ki. Mondja az orvos, hogy meggyógyíthatná, ha ilyen meg ilyen madarat meg tudna vele étetni.
«Ép a minap fogtam egy ilyet», mondja a királyfi, megfogják a madarat, leölik és lenyeletik az asszonynyal. Nyomban felkelt a fekete az ágyból. De a madár ragyogó tollából véletlenül leesett egy a földre, két deszka közzé szorult, úgy hogy senki se vette észre.
Idő telik, idő múlik, a királyfi még mindig várja, hogy fehéredjék a felesége. Járt a palotába egy öreg asszony, az szokta volt oktatgatni a hárembelieket olvasásra, irásra. Egy nap, a mint megy lefelé a lépcsőről, látja, hogy két deszka közt, mintha fénylenék valami; oda megy, hát egy madár toll, de ragyogó akár a gyémánt. Veszi, haza viszi és oda dugja a gerendába. Másnap megint elmegy a palotába és mialatt oda jár, leszáll a toll a gerendáról, egyet rázkódik és íme szépséges szép egy lány lett belőle. A szobát feltakarítja, az ételt megfőzi és miután mindent rendbe hozott, megint tollá változik, felszáll a gerendára. Hazajön a tanító asszony, hát csak elképed a látottakra. Gondolkozik, hogy ki csinálhatta mindezt, össze-vissza kutatja a ház zege-zugát, de bizony nem tudhatott ki semmit.
Másnap reggel megint megy a palotába, a toll ezalatt megint leszáll és azon mód elvégez minden dolgot. Hazajön az asszony, látja, hogy megint rendben a háza. De már ki kell ezt tudni mindenképen, gondolja magában, és másnap reggel úgy tesz, mintha elmenne, kinyitja az ajtót meg beteszi és elbúvik valahová. Egyszerre csak azt látja, hogy ott egy lányka a szobájában; takarít, aztán meg főz és a mint elvégezte a dolgot, oda szalad az asszony, megkapja és kérdi tőle, hogy ki-miféle, honnan került ide. Elmondja a lány a sorsát, hogy hogyan ölte el kétszer is a fekete asszony és hogyan jutott ide toll alakjában.
«Egyet se búsulj többé lányom – vigasztalja az öreg asszony – rendbe hozom én a te dolgodat még ma.» Ezzel megy egyenesen a királyfihoz és meghivja az nap estére. A királyfi amúgy is unatkozott már a fekete mellett, cseppet se bánta, hogy elhivják hazulról és estére kelve megy az öreg asszony házába.
Vacsorához ülnek, étel után jön a kávé, bejön a lány a findsákkal és amint megpillantja a királyfi, majdhogy el nem ájult. «Ugyan anyó – mondja a királyfi, amint magához tért egy kissé – ki ez a lány?»
«A szolgálóm», feleli az öreg asszony.
«Honnan vetted ezt a szép teremtést – kérdi a királyfi – nem adnád el nekem?»
«Hogy adnám el, mikor voltaképen úgy is a tied», mondja az öreg asszony. Ezzel fogja az asszony a lányt, oda vezeti a királyfihoz, és lelkére köti, hogy őrizze meg ezután jobban a narancs-tündért.
Még csak erre támadt igazán elájulhatnékja a királyfinak. Viszi a lányt a palotába, a fekete lányt kivégezteti, a tündérrel meg negyven napig, negyven éjig tartó lakodalmat csap. Ők elérték czéljukat, mi is egyet nyujtózkodhatunk kerevetünkön.
Story DNA
Moral
True beauty and destiny cannot be hidden or destroyed, and evil deeds will eventually be punished.
Plot Summary
A childless pádisá receives a magical apple, resulting in the birth of a prince. The prince, cursed by an old woman, falls in love with the mythical Orange-Peris and embarks on a quest. Aided by a family of ogres, he finds the oranges, but only the third peri survives after he provides her with water. An envious Arab servant woman tricks the peri, transforms her into a bird, and takes her place. The bird, the true peri, repeatedly curses the imposter until she is captured and seemingly killed. However, a single feather from the bird leads to the peri's rebirth, her reunion with the prince, and the imposter's eventual punishment.
Themes
Emotional Arc
suffering to triumph
Writing Style
Narrative Elements
Cultural Context
Hungarian folk tales often absorbed elements from neighboring cultures, including Ottoman Turkish influences during periods of occupation or cultural exchange, hence the presence of terms like 'pádisá' and 'dervis'.
Plot Beats (22)
- A childless pádisá and his vezir meet a dervis who gives them a magical apple, leading to the birth of a prince.
- The prince grows up and requests a palace with two magical fountains (fat and honey).
- The prince repeatedly breaks an old woman's water jug at the fountain, leading her to curse him to fall in love with the three Orange-Peris.
- The prince, consumed by love-sickness, sets out on a quest to find the Orange-Peris.
- He encounters a giant ogre-mother who transforms him into a water jug to hide him from her forty ogre sons, who eventually accept him as a brother.
- The ogre-mother's sons direct him to their elder aunt, who also transforms him (into a pot) to hide him from her sixty sons.
- The second ogre-aunt's sons direct him to their eldest aunt, who transforms him (into a broom) to hide him from her eighty sons, who finally reveal the location of the Orange-Peris and give him magical tools.
- The prince finds the orange tree, takes three oranges, and is warned not to open them without water nearby.
- He opens the first orange, a beautiful maiden appears, asks for water, and disappears when he cannot provide it.
- He opens the second orange, an even more beautiful maiden appears, asks for water, and also disappears.
- He opens the third orange near a spring, and the most beautiful maiden survives after he gives her water.
- The prince leaves the maiden in a tree to fetch clothes and a carriage, but an Arab servant woman discovers her, tricks her, transforms her into a bird with a needle, and takes her place.
- The prince returns, mistakes the sun-darkened Arab woman for his peri, and takes her to the palace.
- The bird (the true peri) repeatedly flies into the palace garden, curses the imposter, and causes trees to wither.
- The prince, alerted by the gardener, captures the bird and places it in a cage.
- The imposter, recognizing the bird, feigns illness and convinces the prince to kill and eat the bird as a cure.
- A single feather from the bird falls between two floorboards and is later found by an old woman.
- The feather transforms into the peri each day to clean and cook for the old woman, then reverts to a feather.
- The old woman discovers the peri's secret, prevents her from transforming back, and learns her story.
- The old woman invites the prince to dinner, where he sees the peri and recognizes her as his true love.
- The prince executes the imposter Arab woman and marries the true Orange-Peri in a grand celebration.
- They live happily ever after.
Characters
The Pádisá
A man of middle age, likely of a robust build befitting a ruler, though his initial sorrow might have made him appear somewhat drawn. His features would be consistent with a ruler from a historical Ottoman or Central Asian context, perhaps with a strong nose and dark eyes.
Attire: Rich, flowing robes made of silk or brocade, possibly in deep jewel tones like emerald or sapphire, with gold embroidery. A turban, perhaps adorned with a jewel, would complete his attire, signifying his status as a ruler.
Wants: To have an heir and experience the joy of fatherhood.
Flaw: His deep sorrow and later his blind acceptance of his son's choices, even when questionable.
Transforms from a sorrowful, childless ruler to a joyous father, then to a concerned but ultimately supportive parent who grants his son's wishes.
Sorrowful, generous, loving, somewhat passive (in accepting the dervis's gift and later his son's quest).
The Lalá (Vizier)
A man of mature age, likely of a lean or average build, serving as a trusted advisor. His features would be consistent with a historical Ottoman or Central Asian courtier, perhaps with a neatly trimmed beard.
Attire: Less ornate than the Pádisá, but still of fine quality. Perhaps a dark blue or maroon tunic over loose trousers, with a simpler, wrapped turban. The fabric would be wool or a less luxurious silk.
Wants: To serve his Pádisá and ensure his well-being.
Flaw: His subservience to the Pádisá, not questioning his decisions.
Remains a constant, loyal presence.
Loyal, observant, supportive.
The Dervis
An elderly man, perhaps thin but with an imposing presence. His skin would be weathered from travel and exposure, with deep lines of wisdom.
Attire: A simple, flowing green robe, possibly made of coarse wool or linen, suggesting a life of asceticism. He wears distinctive bright yellow slippers.
Wants: To offer divine intervention and guidance.
Flaw: None apparent; he seems to be a force of nature or divine will.
Appears, delivers his gift and prophecy, and disappears, fulfilling his role as a catalyst.
Mysterious, wise, powerful, benevolent.
The Királyfi (Prince)
A handsome young man, initially healthy and vibrant, but later becoming pale and thin due to his lovesickness. His build would be athletic but not overly muscular, befitting a prince.
Attire: Initially, fine princely attire, perhaps a silk tunic and trousers in rich colors, with some embroidery. Later, for his journey, more practical but still well-made clothing, like a sturdy wool tunic and leather boots, but still carrying an air of nobility. Upon his return, golden, opulent robes.
Wants: To find the three orange fairies and cure his lovesickness.
Flaw: His impulsiveness (breaking the old woman's jugs), his lovesickness, and his initial naivety regarding the Arab girl.
Transforms from a spoiled, mischievous prince to a lovesick wanderer, then to a determined seeker, and finally to a wise and decisive ruler who finds true love.
Mischievous (as a child), lovesick, determined, somewhat naive, ultimately decisive.
The Old Woman (cursing the Prince)
A frail, bent old woman, likely with a thin frame, showing the hardships of a peasant life. Her hands would be gnarled.
Attire: Simple, worn peasant clothes, likely a dark, coarse linen dress or tunic, with a plain headscarf covering her hair. Her clothing would be patched and faded.
Wants: To collect water from the fountain, and later, to curse the prince for his cruelty.
Flaw: Her physical frailty makes her vulnerable to the prince's actions.
Appears as a victim, then transforms into a catalyst for the prince's journey through her curse.
Patient (initially), long-suffering, vengeful (when provoked).
The Ördög-anya (Devil-Mother)
A colossal, monstrous figure. Her body is immense, with one foot on one mountain and the other on another. Her arms are eight cubits long. She is likely grotesque but powerful, with features that suggest ancient, primal strength.
Attire: No specific clothing mentioned, implying a natural, perhaps earthy, appearance consistent with a giantess or primal entity. Maybe adorned with natural elements like moss or stone.
Wants: To protect her domain and her sons, and to help those who approach her with respect.
Flaw: None apparent, except perhaps a soft spot for those who address her as 'mother'.
Acts as a guide and protector for the prince, offering crucial information and shelter.
Terrifying, powerful, protective (of her sons), surprisingly helpful (once addressed respectfully).
The Orange Fairy (first one)
Exquisitely beautiful, with a radiant complexion and delicate features. Her beauty is such that it causes the prince to faint.
Attire: Ethereal and delicate, perhaps a flowing gown of sheer, shimmering fabric in a soft orange or golden hue, adorned with subtle floral patterns. Her attire would suggest lightness and magic.
Wants: To find love and freedom.
Flaw: Her extreme vulnerability to thirst, which leads to her demise.
Briefly appears, dies due to the prince's oversight, serving as a tragic lesson.
Gentle, ethereal, vulnerable, enchanting.
The Orange Fairy (final one)
Exquisitely beautiful, even more so than her sisters, with a radiant complexion and delicate features. Her beauty is captivating and enduring.
Attire: Ethereal and delicate, a flowing gown of sheer, shimmering fabric in a vibrant orange or golden hue, adorned with intricate, subtle floral patterns. Her attire would suggest lightness and magic, perhaps with fine, almost invisible embroidery.
Wants: To find true love and escape her magical confinement.
Flaw: Her vulnerability to magical attack (the needle) and deception.
Emerges from the orange, is deceived and transformed, but ultimately regains her form and finds lasting happiness with the prince.
Gentle, ethereal, intelligent, resilient, forgiving.
The Arab Girl (Antagonist)
Initially described as having a 'black face' from sun exposure, implying a naturally darker complexion further tanned. She is likely of average build, perhaps appearing somewhat disheveled from her time in the tree.
Attire: Simple, worn, and perhaps dusty clothing, possibly a plain tunic and head covering, reflecting her status as a traveler or peasant, later attempting to mimic royal attire but lacking true grace.
Wants: To usurp the Orange Fairy's place and marry the prince for power and status.
Flaw: Her inherent cruelty and inability to truly embody the grace of the fairy.
Transforms from an opportunistic deceiver to a cruel usurper, ultimately meeting a violent end.
Deceptive, jealous, cruel, opportunistic, manipulative.
Locations
Padishah's Palace
A grand, opulent palace, likely in an Ottoman or Persian style, with marble elements as requested by the prince. It contains a special chamber or hall with two unique fountains, one flowing with fat and the other with honey, indicating immense wealth and luxury.
Mood: Initially joyful and celebratory due to the prince's birth, later becomes melancholic and anxious as the prince falls ill.
The prince is born and grows up here. He requests and receives his special marble palace with the unique fountains. The old woman curses him here. The black woman is brought here as his supposed bride. The orange-bird lands in the garden. The true orange-fairy eventually returns here.
Great Valley
A vast, open valley where the Padishah and his vizier rest. It is a place of sudden, magical appearance, as a dervish materializes there with a whip crack.
Mood: Initially peaceful and serene, then suddenly mysterious and awe-inspiring with the dervish's appearance.
The Padishah encounters the dervish who gives him the magical apple, leading to the birth of his son.
Mother of Devils' Plain
A colossal, flat plain, so immense that the Mother of Devils stands with one foot on one mountain and the other on another. Her breath is a tempest, and her arms are eight cubits long. It is a desolate and formidable place.
Mood: Foreboding, immense, and slightly terrifying, yet also a place of strange hospitality.
The prince encounters the Mother of Devils, who offers him guidance and shelter, transforming him into a water jug to hide him from her sons.
Old Woman's House
A humble, ordinary house belonging to an old woman who teaches reading and writing in the palace. It has wooden beams and floorboards, and a staircase. It becomes the temporary refuge for the orange-fairy in her feather form.
Mood: Initially unassuming, then becomes a place of quiet magic and eventual revelation.
The orange-fairy, in feather form, is discovered here. She transforms back into a girl, cleans and cooks, and is eventually reunited with the prince here.